A riportereknél, különösen ifj. Knézy Jenőnél azonban nyoma sincs az önkorlátozásnak. Változatlanul nyomatják a bennfenteskedő szaknyelvet. Például a nagysánc selejtezőin Knézy rendszeresen telemarkról beszélt talajfogás, leérkezés helyett.

A vurstliban az erőfitogtatáshoz samukalapácsot adtak, vagy kecskét lehetett lökni. Most a játékos a saját öklét használja. Őszintébb, egyenesebb korban élünk. Csakhogy bokszkesztyű és bandázs nélkül ütni veszélyes, tudnivaló, hogy ezeket a kellékeket nem az ellenfél testi épségének védelmében fejlesztették ki, hanem az ütő kéznek. Márpedig praktikus okokból az ember ritkán visz ilyesféléket a kocsmába, nehéz lenne vele megfogni a feles poharat.

A Rosszabbul élünk, mint négy éve-plakátcsalád 21 évvel ezelőtti előképére bukkantunk egy antikváriumban. Hogy mi köze a ’85-ös Ludas Matyi-címlapnak a Fidesz kampányához? Több, mint gondolnánk! Túlfeszített lényeglátók, párhuzamfabrikálók, összesküvés-elméletekre fogékonyak, chilialisták persze ezúttal is előnyben.

A végső tanulság - ha van, lehet ilyesmi, amivel "hazamegyünk a színházból" - mégiscsak az, hogy nem járható át a határ, ahová tekintetét vetette. Vagy itt vagyunk, vagy ott: aki a koporsó mellett beszélt, egy élő emberhez intézte szavait. Aki elköszönt, úgy köszönt el, mintha holnap, a jövő héten, valamikor még találkozna Halásszal.

Halász Péter a Mr.Dead and Mrs.Free című előadásban; fotó: Roe Di Bona
tovább»Fabrikáljunk politikai verset! Nincs más teendőnk, csak vegyük elő a sublótból Weöres Sándor 1955-ös Majomország c. költeményét, fogjuk a szövegszerkesztőt, és indulhat a globális csere! Ha a majom szót luxusra változtatjuk, meglepő eredményhez jutunk, megkapjuk a mi drága demokráciánk erős izgalmi állapotának, a választási kampánynak a paraboláját.
tovább»