2009. február 24.

Három giga

Az ügyfél, nevezzük D-nek, több okból vált mobilinternetre. Egyrészt, mert személyre szabott megoldást keres, "mobilis" ember, azaz leginkább laptoppal dolgozik, különböző helyeken. Másrészt, mert ez a megoldás olcsóbb, a 3900 forint kedvezőbb ár, mint például a korlátlan adatforgalmat biztosító kábelé. Így esett a választása a T-Mobile-nál a "Mobilinternet csomag 3gb"-re, ezen belül is a "web 'n' walk" akcióra, amelynél a megrendelés idején az első három hónap ingyenes volt.

A szóban forgó ügyfél, D., azonban kezdi megbánni, hogy T-Mobile mobilinternetet vett. Kétszer egymás után ugyanis igen nagy összegű, 30-30 ezer forintos számlát kapott kézhez. Az indoklás szerint azért, mert túllépte a 3 gigabyte-ban maximált havi letölthető mennyiséget. Listát is kapott mellé. Az akciós időszak utáni első hónapban nem érte el a 3 gb-ot a forgalma, a második és harmadik hónapban azonban szinte pontosan ugyanannyit, 3-3 gb pluszt mutattak ki.  Az ügyfél most ezt a listát vizsgáltatja ki, mert úgy gondolja, ez túl sok, s a pontos egyezés is gyanút keltett benne.

A túllépés kiszámlázása elfogadható, hiszen a szerződés kiköti, mennyi a maximális adatmennyiség, ami fölött extra díjat kell fizetni. A szerződésben ez úgy van meghatározva, hogy túllépéskor: 0,1 forintot 10 kilobyte-onként.

Az ügyfél nyilvánvalóan bízik abban, hogy 3 gb-on belül marad a havi használat során. Ehhez azonban pontosan tudnia kell, hol tart. D. semmiféle értesítést vagy figyelmeztetést nem látott a havi nethasználat közben arról, hogy hol tart éppen.

A rendszer - elvben - értesítéseket küld, hogy a felhasználó hol tart. Ezek azonban csak PC-s laptopon ugranak fel üzenetablakban, D. pedig Macintosh user.  Mikor ezt az ügyfélszolgálatnál szóvá tette, olyan értelmű választ kapott, hogy a cégnek "nem tiszte" értesíteni az adatmennyiség állásáról az ügyfelet. Nos, a szerződő fél semmiféle tájékoztatást nem kap arról, hogy mik lehetnek a mobilinternet „veszélyei”, azaz, hogy rendkívül drága a nagyobb arányú túllépés. Arról sem kap értesítést, hogy járna-e neki figyelmeztető üzenet. Mindössze a szerződést kapja meg, és egy brosúrát, hogy mire fizethet még elő.

A Mac-re amúgy megérkeznek valahova az üzenetek, de ezeket a kliensprogram egy eldugott szegmensében kellene keresgélni, s erre sűrű nethasználat közben nemigen van mód és idő. Arról nem szólva, hogy ezekre a technikai részletekre senki nem hívja fel a figyelmet a szolgáltatás megvásárlásakor. Mac userek egyébként is problémákra számíthatnak; a T-Mobile-os mobilinternet például nem fog azonnal működni a gépükön. D-nek saját magának kellett megkeresnie és letölteni egy ehhez használható programot.

De vissza a számlázáshoz. A cég összesen 60 ezret számlázott ki, méghozzá D. mobiltelefon számlájával együtt, egy befizetési csekken. Így, ha D. a vizsgálat idejéig nem fizet, akkor hirtelen a mobiltelefon-díjával is adós marad.  Egyelőre patt helyzet van tehát. D. - mint a hvg.hu-nak elmondta - azt gyanítja, a konstrukció úgy van kitalálva, hogy a user belesétáljon a késbe, azaz ne nagyon tudja, mennyit használ fel, s mennyivel fog többet fizetni.

A 3 gb túllépése utáni összeg meglehetősen önkényesnek tűnik. Az apróbb-nagyobb önkényeskedés azonban nem tűnik egyedinek a szolgáltatók között. A Pannon-nál az online feltöltős mobilinternet lagalacsonyabb választható összege például 5990 forint. A feltöltő felületen azonban 6000 a legkisebb utalható összeg. Tíz forint nem sok. Sokszor tíz forint azonban sok pénz - a cégnek. Arról nem szólva, hogy a kreditünkön "lerakódó" maradványösszeget sem tudjuk felhasználni.  

A Vodafone mobil internet szolgáltatásánál a mennyiségekkel és a sebességgel akadtak gondok. Előfordul, hogy az "Internet szabadon" szlogennel hirdetett előfizetés letöltési sebességét korlátozza a Vodafone, a szerződésben rögzített 7,2 Mbit/sec-ról akár annak töredékére is. Hivatkozva arra, hogy az "osztott erőforrások túlzott igénybe vétele (sic!)" esetén korlátozhatja a sebességet. Ez azonban olyanoknál is előfordult, akik egyébként semmilyen módon nem vették igénybe "túlzottan" (mihez képest?) a szolgáltatást. Ráadásul a cég ezt azoknál is érvényesíteni akarta, akiknek a szerződésében a kitétel még nem szerepelt.


2009. február 24. 15:02 | Inbox | grog

Kommentár (18)
Now download has taken on a new meaning or definition. In my ignorance, I thought a download occurred when you physically selected something from your internet site and then moved it to somewhere for your own use.
Arondo , 2012. május 16. 23:23
Good post.Thank you for acquiring the moment to post the following information handy! I have been searching for ebooks of this mother nature for a overly long. I'm just simply just happy that I discovered your own property. Wanting forward for your subsequent write-up. Many thanks
which benefits insurance are available to self-employed people , 2012. május 16. 10:17
This is an impressive notion to pass on the information to every important land of they community. I advise to conduct similar for far more range of nations around the world.
student health insurance plans , 2012. május 16. 10:06
Many thanks for such a an excellent publish in addition to review, I 'm wholly fascinated! Continue to keep things like this types of approaching.
expedia coupons for jamaica , 2012. május 16. 09:51
Ez akkor lehet hasznos információkat. Köszönöm a részvény.
Authorhouse , 2012. május 15. 09:23
I am quite confuse is this one will work.
cover for ipad 2 , 2012. április 1. 17:35
Szép információk, köszönet a szerzőnek. Érthetetlen számomra most, hanem általában a hasznosságát és jelentőségét is elsöprő. Még egyszer köszönet és sok szerencsét!
birthday gift baskets , 2012. február 21. 08:46
blog valóban hozott néhány dolgot, hogy fényt, hogy én soha nem gondolta volna erről, mielőtt olvasni.
http://www.sharaget.com/l/laptops , 2011. november 25. 08:39
Egyébként csak azzal van a baj, hogy az értékesítők csak a nekd szimpatikus dolgokat mondják el. Én a vodafonnál vagyok és sajna ez se a maximumon megy.
Lazapipa , 2009. március 2. 23:43
Hat igen, nekem is Vodafone Internet Szabadon csomagom van... december vegen torrenten leszedtem valamivel kevesebb mint 440 mb cuccot, se elotte, se utanna semmit, de azota ramkapcsoltak a szivatot! A 7200 kbit max helyett 80-170 kbit (speedtest.net) kozott mozog a letoltesi sebesseg, korlatoznak! A korlatozas merteke nem mehet 150kbit ala, persze szerintuk pont annyi, es viszlat, csinaljak amit akarok... Azt is mondtak + irtak, hogy minden honapban tiszta lappal indul mindenki, ez sem igaz, hisz februar vege van, tehat ez mar a 2. honapom a feketelistan.
A szerzodesem tartalmazza, hogy amennyiben 5gb felett toltok fajlcserelo alkalmazassal, akkor korlatozhatnak, ez egyszer sem teljesult.
Hivtam oket rengetegszer, irtam nekik levelet, de csak fujjak a maguket, hogy joguk van hozza, hogy a tobbi felhasznalo internetelmenye erdekeben blablabla... fu!
Sebaj, mar szamolom a napokat, juniusban lejar a 2 ev es elbucsuzunk egymastol.
Gab , 2009. február 25. 15:58
3gb elsőre soknak hangzik, de "sima" web-ezéssel is összejöhet pár nap alatt.

Használj FireFox-ot a Safari helyett, és telepíts rá Adblock és Flashblock plugin-eket.
Kerüld a videómegosztó oldalakat, a Skype-t csak chat módban használd, és kapcsold ki az OSX automatikus frissítését.

Válts nagyobb csomagra, lehet, hogy 10g már gond nélkül elég lesz, de mindenesetre, amikor csak teheted használj inkább wifi-t.
jenever , 2009. február 25. 14:38
Naszta: OK, csakhogy a kenyér ára nem ugrik meg közben mondjuk ötszörösére...;)
slopp , 2009. február 25. 11:52
A saját forgalmad ellenőrzése minden OS-ben lehetséges. Nehogy a szolgáltató legyen a hülye azért, mert Te nem figyeltél! Ez kb. olyan, mintha kenyeret árulnál és a vásárló sírna, hogy a 10. kenyeret nem fizeti ki, mert nem figyelt a fogyasztására és erről Te tehetsz. :S (Miért nem szóltál előre, hogy 50 emberre kevés 2 kg kenyér...)
Naszta , 2009. február 24. 22:15
Egyébként minden operációs rendszer alá léteznek olyan programok, amelyek mérik a forgalmat. A 3gb különben se sok, hiszen a feltöltés is beleszámít, ráadásul 10kb-os egységenként számol.
Hogy melyik a legjobb mobilinternet? Én például a speedmeter.hu-n lévő tesztek megtekintését ajánlom ISP-k alapján. Ha a sebesség is számít.
bádogdob , 2009. február 24. 19:22
3 Giga T-mobile? 4000 ft? Én a vodánál vagyok egy éve.Töltöttem 18 GB is egy hónapban.Akkor is, csak egy 5 ezresembe került.A voda szerintem a legjobb választás a mobilinternetre.Nagyon támadták a vodát a konkurens cégek, csak egy kicsit körűl kellene nézni jobban, hogy hol éri meg.Igaz a vodanet, már 6000.Így is megéri a mobilitást kedvelőknek. Amúgy a puding próbája az evés.
Szilárd , 2009. február 24. 18:40
Nem tisztem a szolgáltatókat védeni, de

Nekem Vodafonos alapcsomagom van havi 5000 Ft-ért.
Szóban és a irásban is szerepel, ha nem töltök le a csomag gyakorlatilag korlátlan.
Elég sokat internetezek, használom a vállalati hálózatot is, még sosem léptem túl a határt, nem kellett 5000 Ft felett fizetnem.

Ha valaki letölt legyen tisztában annak költségeivel.
Ha valaki nem PC-t használ az értsen a gépéhez mert sajnos vagy sem de a PC és ma Windows gyakorlatilag szabvány. Aki attól eltér magára vessen
holokfernes , 2009. február 24. 18:13
Ez szar. A Mac juzer figyeljen csak az üzeneteire, ha nem ért hozzá, akkor használjon imac helyett acer-t windozzal.
Persze a szolgáltató szívatása sem újkeletű dolog, gondoljunk csak az egyszerű mobiltelefon túlszámlázásokra, melyek nem is olyan régen még simán mentek...
Lfj , 2009. február 24. 17:04
Már réges régen van megoldás, letölthető egy újabb szoftver, melyen macen keresztül is küldhetsz és kaphatsz sms-t. Az alábbi csomagban van egy firmware frissítés és egy új szoftver. A frimware updatet nem kell felrakni, én is anélkül használom.

http://idisk.mac.com/hjanos-Public?view=web

Én itt akadtam rá, bár valahol gondolom hivatalosan is beszerezhető.
Dávid , 2009. február 24. 16:56
 
Név:
E-mail:
Honlap:
Hozzászólás:
Kérjük írja be a baloldali számot!